2015. okt.-nov.

Tizenegy bemutatót tervez a 2015/2016-os évadban a kaposvári Csiky Gergely Színház. A nagyszínpadon öt, a stúdióban két új darabot láthat a közönség, a gyerekeket pedig négy mesejátékkal várják. A formai frissítés közelebb hozza a közönséghez a korábbi, máig érvényes remekműveket. "Nem adhatjuk alább a minőséget" - hangsúlyozta Rátóti Zoltán igazgató. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

Igazgató úr, a színház szerzői bátran nyúlnak híres darabokhoz, hogy átiratban bocsássanak a somogyi közönség elé mai üzenetet. Azt érzékelteti-e ez, hogy korunk éles fordulatot hozott: a régebbi felismerések ma közhelyekké koptak, s új feleleteket kell keresnünk; vagy éppen ma nincsen a korábbiakhoz hasonló magvas tartalom?

- Nem érzem úgy, hogy a régebbi felismerések érvénytelenek lennének. A máig érvényes darabok éppen tartalmuknál fogva, örökérvényű mondanivalójuk miatt maradtak fenn. Az átiratok egyik indoka lehet, a formai megközelítések modernizálása, másrészt a nyelvi frissesség igénye. Szinte már közhely, de az emberi alaptulajdonságok nem változnak, a környezet változik.

- Az Ön színháza törekszik-e arra, hogy kortárs drámaírót fölfedezzen, még kevésbé neves szerzőt lendítsen rivaldafénybe?

 

Schwajda György emlékét ápolva, több alkalommal drámapályázatot hirdetett meg színházunk. Első alkalommal nyílt, másodszor feltételekhez kötött, végül meghívásos formában. Új drámaírót nem fedeztünk fel, de színpadunkra alkalmas darabot sem. Felolvasó színházi keretek között mutattunk be egy-egy művet. Mondhatjuk tehát, hogy törekszünk, látványos eredmény még várat magára. Már ismert, és színházainkban kedvelt szerzők darabjait folyamatosan játsszuk. 

- A kaposvári társulat hogyan erősíti az európai Balassi-folyamat sodrását a somogyi szellemi térben?

- Balassi Bálint az első igazán nagy magyar, igazán európai költő volt, munkássága, Európára és a világra való nyitottsága máig példa művész számára. Ez a fajta nyitottság vezérel minket, amikor Magyarország határain kívül működő színházakkal dolgozunk közösen, illetve nemzetközi szinten méretjük meg magunkat.

 

 

 

Csak utólag kap fényt a Gondviselés logikája

Két kisregénnyel örvendeztette meg olvasótárborát Elmer István József Attila-díjas író. A bolondajtó és a Violin című alkotás térben és időben egymástól távol játszódik, a lelki kalandok szemszögéből azonban egymáshoz nagyon is közel vibrálnak. Az életveszélyből a Gondviselés segíti a hithez az egyik hőst. A másik hős pedig a zeneszerzéshez talál ihletetvalahol... A kötetet a Napkút Kiadó dobta piacra. Az írónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

 

2015. november 2.

 

 

 

- A Gondviselés logikájának megfejthetetlenségére hoz példát A bolondajtó című kisregény. A templomfalba épített nyílás három évszázadon át fölösleges, ám egyszer csak megmenti egy ember életét, sőt... De a folytatás maradjon az olvasók fölfedezése, élménye. Szépírással kell-e megerősíteni a Gondviselésben való hitet?

 

 

 

- Az irodalom nem arra hivatott, hogy választ adjon – természettudományos, filozófiai vagy akár teológiai értelemben – az úgynevezett végső, alapvető kérdésekre. Arra tehet kísérletet, hogy bemutassa az ember viszonyát - hárítását, tagadását, keresését, rátalálását - a közvetlen, érzékszervi tapasztaláson túlmutató valósághoz. Ezt a  valóságot az ember „tudja”, minden ember tudja, s keresi a maga helyét a teljes világban. Olykor isteneket farag magának, ábrándokat kerget, mítoszokat alkot, sokféle szellemi és érzelmi pótcselekvésre ragadtatja magát. Ezzel ugyanakkor lefokozza önnön életét, önmegváltásra törekszik, amikor pedig néhány perces gondolkodással, pusztán értelmi alapon – és akkor még a hitbeli megismerésről nem is szóltunk – eljuthat Isten létének belátásához. Az irodalom élményt nyújthat az Igazság kereséséhez. Ígyminden irodalom szakrális művészet, végső soron irodalommá minősítését ez adja meg. Félreértés ne essék: nem a témaválasztástól válik valami irodalommá, szakrális művészetté.

- A csodálatos műveket alkotó zeneszerző, aki "ráadásul" pap, életének alkonyán szerelembe esik. Hit, küldetés, ihlet - és egy varázslatos, legalábbis a művész fülének varázslatosan csengő hang... A lelki atya lelke felbolydul. Ki vezetheti ki a labirintusból?

 

- A Violin című kisregényben a „szerelmi” szál – köznapi értelemben – felszíni esemény. A zeneszerző – mint minden művész – a nagy művet kívánja megalkotni, s mint minden művész, elégedetlen addigi teljesítményével, hiába ért el vele közönségsikert. Tudja ugyanis, hogy a mű – ha annak nevezhető – a mindenségbe kinyújtott kar. A mester keresi a hangokat, a dallamokat, s a mű születéséhez egy pattanásos arcú, csúnyácska serdülő leány énekhangja adja meg az indíttatást. Az alkotási folyamat során a csúnyácska leány széppé változik. Végül már nem tudjuk, valóságos leányról van-e szó, vagy egy leány megtestesítésében arról a lelki-érzelmi-hitbéli emelkedettségről, amely az alkotáshoz szükséges. A szerelem tehát azt jelenti, hogy a zeneszerző művében szerelmesen átöleli az élet misztériumát, azt a széles, mély és csodálatos öblöt, amelyet létezésünk jelent.

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Kultúránk része-e a lélek mélye, és fontos-e belevágnunk ebben a dzsungelban a fölfedező kalandba? 

 

- Ha a lélek mélye nem tartozik hozzá kultúránkhoz, akkor nem beszélhetünk kultúráról. Az ember ideig-óráig megerőszakolhatja önmagát, leértékelheti, egydimenzióssá, kivasalttá teheti az életét, egyszer azonban – lehet, hogy éppen utolsó percében – igénye mutatkozik a „fölfedező kalandra”. Természeténél fogva igényli ezt, ha valamiféle álszeméremből igyekszik is elfedni, letagadni társadalmi életében. Minden civilizáció meghatározásának első kritériuma a vallási meggyőződés mibenléte.Még nem létezett olyan civilizáció az emberiség történelmében, amelynek középpontjában ne a vallás állt volna. Még akkor is, ha a vallás lényegének, esszenciájának akár az anyagot, a kommunista pártot, vagy mint napjainkban a fehér civilizáció, a pénzt tekinti. A pót- és álvallások azonban előbb-utóbb maguktól leomlanak - hiszen téridőben vélik meglelni az igazságot -, s megint csak ott marad az ember a kérdéssel: mi a természete a mozdíthatatlan, sem nem múlékony, sem nem törékeny, sem nem viszonylagos igazságnak? Hiszen mindenki három dologra vágyik: békére, biztonságra ésbizonyosságra. Békére a családban, a munka- és lakóhelyén, a társadalomban, a politika zűrzavaros, mert emberszerű világában; biztonságra maga körül, ezért keríti be – Babitscsal szólva – a gazda a házát. S harmadikként bizonyosságra, ami azt a kérdést jelenti: végül is (végül is! – tehát időn túlmutatóan) miért az élete? Mivégre? S mi lesz vele az időn túl? Teljes pusztulás várja, a semmi, amiről szava van, de fogalma nincs – vagy pedig valami, az én hitem szerint Valaki. Fontos-e tehát belevágnunk a fölfedező kalandba? Életfontosságú.

 

 

 

Nagy László művei: A költő átért a túlsú partra

 

Nagy Lászlóról szóló antológiát tesz közkinccsé a Nap Kiadó, a kötet címe: Vállamon bárányos éggel. November 12-én este 6 órakor az Írószövetség palotájában mutatják be a könyvet. Neves magyar irodalmárok öntötték formába gondolataikat a káromkodásból katedrálist állító, a szerelmet a túlsó partra fogában tartva átvivő poétáról. A mű szerkesztőjének, Jánosi Zoltán irodalomtörténész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál. 

2015. november 11.

 

- Professzor Úr, "...ember, se bölcs, se büszke, égi, földivirágzás tükre" - fogalmaz Nagy László a Vállamon bárányos éggel című versében. A költő képei megérteni, vagy inkább megérezni segítik az egyébként megfejthetetlen valóságot?
 

- Nagy László versei mindkettőt kivételes mértékben segítik. Az igazi költészet, a jó metafora lényege a világ megértésének és folyamatai érzelmi-érzéki felfogásának kettős kifejezése és szolgálata. Ahogyan Görömbei András megfogalmazta: „a metafora alkotása magas rendű intellektuális művelet”, amely mindkét intellektuális tér (megértés és érzékivé varázsolás) irányába megnyitja a tudatot. Ő idézte Nagy Lászlónak ezt a képét is az ötvenes évek elejéről: „kezedben a rózsa lefejezve, / tövises szára az, amit szorítasz.” (Születésnapra). Magyarázatra sem szorul, milyen erővel, hogyan fejezte ki ez a két sor az ötvenes évek emberének becsapottságát, a történelmi hazugságokat, a szellem megtévesztését. De ilyen sor az életmű végéről a haza akkori állapotát, a hetvenes évek végének Magyarországát  a Don-kanyarban megélt vereséghez és katasztrófához mérő látomása is: „és hó szakad a nyári garamafon / aranykürtjéből a ribancok / torkából a csalárd égből / most és mindörökre az új / temetőre akár a Donnál (Hószakadás a szívre). S Nagy László költészetének erejét, értéktartományát az élet, a történelem, a halál, a szerelem, a belső meglátások és vívódások terepeit kifejező, átvilágító és értelmező, az értelemhez és a szívhez egyaránt szóló költői képek, sorok sokasága szövi át, költői életművének, eszközeinek gerincvonalában.

Tehetsége mellett ezt az intenzív kifejezésmódot egyszerre tanulta az erős képekre alapozó magyar és világköltészetből és, az irodalmi „bartóki” modellt is kiteljesítve, a magyar és az európai népköltészetekből s mítoszokból. E versek és képek mögött ezért, a jelen idő következetes analízisével együtt, hatalmas kultúrtörténeti távlatok is nyílnak, a fogalmi értelmezés csak kötetet kitevő tanulmányok során át volt képes a pontos, differenciált megfejtés kategóriáival közelíteni egyetlen olyan, viszonylag rövid terjedelmű, de hatalmas belső dimenziókat hordozó alkotásához is, mint a – Balázs Géza pontos véleménye szerint pedig már szállóigévé vált című – Ki viszi át a Szerelmet című verséhez.  

- Korunkban nagyon is időszerű káromkodásból katedrális állítani. A költő léte azonban végleg lemerült, és mint az Ön által szerkesztett kötet címadó poémájában írja: "Kik elmúlnak, szörnyen szegények". Ez a kötet épp cáfolat-e: Nagy László léte nem merült le, individuuma nem múlt el?

 
- Még fizikai értelemben sem merült le teljesen, hiszen arcképe, alakja ott él az őt személyesen vagy verseiből ismerők tekintetében és az emlékév plakátjain, meghívóin, megidézett filmjein ma is. De ami még fontosabb: egész életműve akkora gondolati kihívás volt, s részben maradt ma is a magyar irodalmat ismerők és alkotók számára, hogy irodalomelméleti ütközőponttá válva, eleve fenntartja a jelenben is a verseiről valló töprengéseket. Új és új látószögekbe kerülve az időben, műveinek új és új oldalai mutatkoznak meg.  Az életművéről szóló, túlnyomó arányaiban újabb írásokat tartalmazó antológia erről a gondolkodásról törekszik, számos fiatal véleményét megidézve, képet adni. Napjainkig tucatnyi könyv, száznál több róla szóló vagy neki ajánlott vers, összesen több ezer oldal tanúsítja a magyar irodalomtörténetben is kiemelkedő feldolgozottságot. Nagy Gáspár korábbi véleménye érvényes ezért ma is: Ez a költészet itt van, szembenézésre kényszerít, lázít. S már nem csupán Nagy Gáspár, de az antológia fiatal szerzői mondják ezt. A hetvenes évek végén olyan erővonalait tárta fel a magyar és az európai történelmi és emberi átalakulásoknak, amelyek a jelenben válnak még nyilvánvalóbbá, egyáltalán: láthatóvá.  Elegendő csupán néhány cím megidézése is: Versben bujdosó, Zsoltár, egyetlen, Szólítlak, hattyú, Seb a cédruson, Császármetszés, Éljenek a fák! A fiatal magyar költészet és
irodalomtörténeti gondolkodás egyre inkább látja, és egyre tisztább hangon tanúsítja ezt, s nem is csupán a magyar, hanem az európai költészetben betöltött szerepe vonatkozásában is.
 
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Nagy László életműve, és az életmű megvilágítását segítő esszék olyan kulturális kincsek-e, amelyekhez nemcsak a jelen, hanem a jövő magyar nemzedékeinek is ösvényt kell csapni?
 
- Hogy a magyarországi jövőnek mennyire fontos e költői küldetés ismerete és értése, az nemcsak a fentiekből következik, hanem egyértelmű ténnyé is vált már akkor, amikor az életmű Magyar Örökség-díjban részesült. De ezen túl is minden lényegesebb meghatározó elem ott van benne, ami Balassi művészi létútját jellemezte, nem véletlen, hogy Kiss Ferenc már fiatalabb korszakában is a „bajvívó költészet” fogalmaival illette Nagy László műveit. De a közép-európai népek egymásra figyelésének gondolata, a népköltészeti és folklór-ösztönzöttség, az európai értékekre nyitottság (Nagy László García Lorcára, Dylan Thomasra, Rimbaudra, Yeatsra, Herbertre s másokra és a különböző népköltészetekre figyelő műfordítás-teljesítménye kétszer nagyobb, mint saját verseinek anyaga!) mind a Balassi-képviselte szellemi vonal erős örökösévé teszik. Azt most csupán megemlítve mindezek mellett, hogy Balassi művének tömör értékrendjét Nagy László remek kisesszében örökítette meg még fiatalabb korában (Balassi), pályája vége felé közeledve pedig egyszerre alkot emlékverset az Esztergom alatt haldokló Balassiról és portrét önmagáról, beleírva e sorspárhuzamba az analógiákat: örömöket és csalódásokat a Kárpát-medencei egykori és saját korbeli létről,s  az örökség, küldetés és vég életben, halálban is egybekapcsolódó voltát (Balassi Bálint lázbeszéde). A vers zárószakaszai több Balassi-életmotívumot emelve fel tömören vallják meg e kapcsolódások tragikumának legbelsőbb tartalmait is:    
 
Szent vagyok, költő-vitéz, akit sebein át
gyalázott, piszkolt, gyilkolt az arany Kamarilla
kátránnyá rontva a vért, de a vers Pelikán,
valakihez pirosa áttör időn s ködön.
 
Ördög már veletek, oltottmész-ruhám dörög,
zsinórzata villám, nem esem hanyatt se orrlag,
angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog:
Címere hárfa – hungarus volt, istentelen.

 

Fény derülhet az SZDSZ korrupciós ügyeire is?

 

Látogatható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet Archívumának honlapja. Az új világhálós oldalon az Archívummal kapcsolatos bővebb információkat, valamint az Archívum gyűjteményéhez tartozó digitális anyagokat és segédleteket találhatnak az érdeklődők. A hozzáférhető dokumentumok és tematikus válogatások listája folyamatosan bővül. Bíró Zoltánnak, a Retörki főigazgatójának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2015. november 5.

 

- Főigazgató Úr, miért fontos, hogy a negyed százada lezajlott politikai eseménysor iránti érdeklődés a mai tizen- és huszonévesek körében is felcsigáztassék?
 
- Ugyanazért, amiért általában is fontos, hogy az újabb és újabb nemzedékeknek legyen fogalmuk - lehetőleg pontos tudásuk - az ország, a nemzet történelméről. Hozzáteszem: nemcsak az egészen fiatalok, de mások is, még azok is, akik életkoruk szerint átélték a negyedszázaddal korábbi eseményeket, nehezen tájékozódnak és még nehezebben igazodnak el a korabeli események, történések sokaságában. Különösen azok értékelésének ellentmondásaiban, későbbi interpretációiban.
 
- Az 1994 és 1998 között végbement folyamatok - köztük elsősorban talán a privatizáció - nem annyira történészi, sokkal inkább rendőrségi feladatokat kínálnak. Ha az Önök kutatói olyan adatokra bukkannak, amelyek hatósági intézkedés után kiáltanak, merik-e vállalni a nyilvánosságra hozást?Folytatás:

 

- A privatizáció menetének, az annak során érvényesülő érdekeknek és következményeinek a feltárása bizony történészi feladat is. Hogy abban a folyamatban mely cselekmények kiáltanak hatósági intézkedés után, azt ma már nehéz lenne megmondani, vagy ha igen, többnyire késő.
Azt azonban az eddigi kutatások alapján is megállapíthatjuk - jórészt a közvéleménnyel egyezően - hogy az abban résztvevők, azt támogatók jelentős részben politikai és főként erkölcsi felelősséggel tartoznak a nemzeti vagyon elherdálásáért. Természetesen, igyekszünk mindent nyilvánosságra hozni, ami igazolhatóan/dokumentálhatóan/ feltárható. Fő célunk azonban annak elemző bemutatása, hogy a rendszerváltás félrecsúsztatása miért és mennyiben történt meg, máig ható következményekkel.
 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az Önök kutatásaiból fény derülhet-e arra, hogy 1990 után miért szürkült el a hazai művelődési élet 

- ahelyett, hogy a szabadság napfényétől kivirágzott volna -, miért térfoglaló irányzat máig a "retró"?
 
- Ha azt mondjuk, hogy hazánkban a művelődési élet az előző rendszerben nagy mértékben volt kiszolgáltatva a politikának, a hatalom igényeinek és ellenőrző intézményeinek, a be nem vallott cenzúra, az öncenzúra rendszerének, akkor azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltást követően ez a kiszolgáltatottság a pénznek, a pénzhatalomnak, a nyomorúságos piaci követelményeknek köszönhető. A szabadság elemi létbiztonság nélkül nem boldogít. A tudomány, a művészet, a közművelődés terén sem várható virágzás, gyümölcstermés a legszükségesebb létfeltételek nélkül. Szükség van tehát az állam és a társadalom támogató erejére is, és az olyan mecénásokra is szükség lenne, akik nemcsak megfelelő vagyonnal, de a nélkülözhetetlen műveltséggel, jó ízléssel is meg lennének áldva támogatóként.

 

 

 

Szellemi érték piaci versenyben

 

Megnyílt Budapest legnagyobb alapterületű hungarikum áruháza, a Paprikapiac átadó-ünnepségén a belvárosi Vörösmarty téren 2015. november 9-én. Íme, az eszmei érték most - kurázsival - a piac értékítélete elé néz. Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkárnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2015. november 14.

 

- Helyettes Államtitkár Úr, hogyan segítik elő állami eszközökkel, hogy a társadalom minél szélesebb tömege ismerje föl: a hungarikumok megérdemlik a piaci, üzleti, pénzügyi bizalmat?
 

- A hungarikumok és általában a nemzeti értékgyűjtés törvény által szabályozott rendszere elsősorban egy olyan új és gazdasági potenciált is magában rejtő eszköz, amelynek segítségével, a nemzet egésze, a kisebb közösségek összefogásával megmutathatja évszázados alkotó tevékenységük kiemelkedő eredményeit. Az értékek megismertetése egyaránt fontos Kárpát-medencei és nemzetközi viszonylatban is, ennek konkrét gazdaság- és exportfejlesztési, valamint nemzetkép építő hatása is van.

- Menyire gondoskodtak arról, hogy a Hungarikum-pályázatok könnyen érthetőek legyenek, és kevés adminisztratív terhet nehezítsenek azokra az emberekre, akik elsősorban alkotásra, közösségszervezésre alkalmasak, ám a bürokratikus buktatók kedvüket szegik?
 

A kormány költségvetési forrásból, elsősorban pályázati úton támogatja az alapvetően alulról érkező kezdeményezéseket. A hungarikum mozgalomban való részvétel önkéntes vállalás eredménye, a költségvetési támogatás kiegészíti a közösségi szintű erőfeszítéseket. Azonban annak érdekében, hogy a hungarikumok, mint a magyarság csúcsteljesítményei – jelenleg 54 darab - bel- és külföldön ismertek legyenek és képesek legyünk kihasználni a bennük lévő gazdasági és kultúrdiplomáciai természetű lehetőségeket is, fontos a kommunikációra és marketingre, a hazai és nemzetközi kiállításokon, vásárokon való részvételre fordítandó összegek növelése és azok lehető leghatékonyabb felhasználása. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy amikor közérdeklődésre számot tartó szakmai pályázatokat írunk ki, akkor pontosan és szakszerűen fogalmazzunk és betartsuk azokat a kritériumokat, amelyek a hasonló kiírásoknál elvártak.  Jelen pályázatnál arra is külön figyelmet fordítottunk a  felhívás megalkotása közben, hogy 

minél kevesebb adminisztratív terhet jelentsen a pályázat benyújtása, például a kötelezően benyújtandó mellékletek és nyilatkozatok számát csökkentettük, továbbá az elektronikus benyújtási felületet is átalakítottuk a könnyebb kezelhetőség érdekében.   
 
- A pályázati kiírás kizárja a magánszemélyeket, illetve azokat a civil szervezeteket, amelyek alaptevékenységükben annak idején nem jelölték meg szó szerint a kézműves munka elősegítését - noha a valóságban esetleg nagyon is elősegítik ezt az értékalkotást. Ez a kizáró jelleg értékvesztést okozhat-e?

 

- Nem okoz értékvesztést, hiszen nemzeti értékeink gyűjtésére, dokumentálására, népszerűsítésére és megőrzésére már több ízben írt ki nyílt pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium. 2013 óta öt pályázati felhívás jelent meg, ezeken összesen mintegy 700 millió forintnyi támogatási összeget lehetett megpályázni. Igyekszünk úgy alakítani folyamatosan megjelenő pályázatainkat, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el a támogatásunk, így egyre több ember, közösség kapcsolódhat be az értékgyűjtés folyamatába. Ennek a munkának az eredményét bizonyítja, hogy a hungarikum törvény 2012. évi elfogadása óta az értékgyűjtő munka sikeres mozgalommá nőtte ki magát. Ennek a sikernek az a titka, hogy ez az alulról felfelé szerveződő mozgalom, igazi párbeszéden és kölcsönösségen alapul.  Magyarországon eddig összesen 19 megyei értéktár bizottság jött létre, 532 települési értéktár bizottság- köztük három tájegységi értéktár bizottság működik.Továbbá: aA jelenlegi pályázati felhívás célja alapvetően a már működő értéktárakkal kapcsolatos tapasztalatok megosztása a külhoni értékgyűjtés elősegítése érdekében. Mivel értéktárat települési vagy megyei önkormányzatok vagy az általuk ezzel megbízott civil szervezetek működtetnek, ezért magánszemélyek, gazdasági társaságok értelemszerűen nem kerültek be a pályázók körébe magánszemélyek, gazdasági társaságok. A második támogatási cél esetében pedig annak specifikussága miatt volt szükség a tevékenység pontos megjelölésére, hogy a valóban a kézműves hagyományok megőrzésének feladatát ellátó, az ezen a területen gyakorlattal rendelkező civil szervezetek nyújthassanak be pályázatot. Sem az értékalkotás, sem az értékátadás iránt elkötelezett magánszemélyeket, civil szervezeteket nem gátolja semmi abban, hogy a pályázat keretein belül együttműködjenek ezen a pályázatot beadni jogosult szervezetekkel. Így a kizáró jelleg valójában nemhogy értékvesztést nem okoz, hanem vélhetően épp az ellenkezőjét fogja eredményezni reményeink szerint.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Hungarikum-mozgalom teret nyit-e arra, hogy már maga az értékkeresés, föltárás fölemelő élményt jelentsen, és közösségeket hívjon egybe?

 

- Az 54 értéket tartalmazó Hungarikumok Gyűjteménye mellett számtalan nemzeti kincs található a helyi értéktárakban települési, megyei szinten is. Fontos, hogy ugyanúgy legyünk büszkék ezekre a feltárt és dokumentált nemzeti értékekre, mint ahogyan a hungarikumokra.  Ennek az értékfeltáró munkának közösségformáló, közösségteremtő ereje van. Jó érzés látni és hallani azokat a fiatalokat, akik egy értékmegőrző csoport tagjaként lelkesen mesélnek az élményekről. Jó értesülni arról, hogy egy kistelepülésen egy-egy elfeledett tevékenység vagy mesterség újra életre kel, jó látni a fiatalokat és időseket egyaránt, akik szabadidejüket nem kímélve olyan közösségeket kovácsolnak, melyek fontosnak tartják a nemzeti értékek megőrzését és ápolását, hogy majdan a jövő generáció is megismerhesse az őseink által teremtett hagyományokat és értékeket. Közös feladatunk, hogy értékeinket a jövőben is megtalálhassuk saját, természetes közegükben, azokon a tájakon, ahol születtek, azokban a közösségekben, amelyek megalkották és máig ápolják őket.

 

 

Csabai színész hitvallása 1848-as darabjáról

Ez is negyvennyolc címmel Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház művésze színdarabot írt 1848-49  Békés megyei eseményeiről. A drámát felolvasószínházi keretek között szerdán mutatják be a Csabagyöngye Kulturális Központban. A drámaszerzőnek tett föl kérdést a Présház Hírportál.
 
- Művész Úr, Ön eredetileg 2008-ban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára szerette volna megírni a darabot, ám akkor nem írtak ki egyetlen pályázatot sem ilyen témájú darabok bemutatására. Miért érdemes ma tisztáznunk, hogy az akkori politikusi garnitúra mely okokból szégyellte 1848-at? Az Ön drámaírása már menet közben közösséget alkotott. Miért vonz ma is embereket, s késztet erőfeszítésre Petőfiék szabadságharcának emléke? Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Található-e még Békésben olyan művelődési kincs, amelyet ki kell emelni a feledés homályából?
 

- Úgy gondolom, hogy egy nagyobb közösség, egy ország, egy nemzet becsülete azon múlik, hogy önmagát mennyire becsüli. Mennyire van tisztában a saját, múlt-béli tetteivel, művészeti, tudományos, kulturális értékeivel. Mennyire büszke önmagára és mindarra, amit az emberek, az emberiség javára cselekedett. Mennyire értékeli a saját történelmét, dicsőséges korszakait avagy mennyire becsüli meg a holtakat akkor is, amikor a győztes utókor átszínezett történelemtanításaiban lejáratni akarja, önmaga győzelmének igazolása végett a nemzetvesztő időszakainkat. Ugyanezt lebontva egyénekre: 

Ha egy nemzet fia öntudatos és büszke a tetteire, ha önmaga előtt becsületesnek érzi magát, akkor mások is, a Nagyvilágban úgy tekintenek rá, mint egy büszke és öntudatos nemzet képviselőjére.De ha egy nemzet képviselője csakis ármánykodásairól ismeretes, akkor természetszerűen úgy tekintenek rá, mint egy ármánykodó nemzet, ármánykodó egyénére. Ezért legyünk büszkék arra, amit a múltban teremtettünk, amit az emberiség szolgálatában cselekedtünk. Természetesen az 1848-as eseményekről nagyon sokféle értékelést lehet már manapság olvasni és így, megírni is. Lehet arról olvasni, hogy az 1848-as, magyarországi és bécsi események azt a célt szolgálták, hogy a Monarchia szétszakadhasson, darabjaira hulljon... amit akkor, ugyan a külső erőknek nem sikerült elérniük, mert leverték a forradalmat. De később, az I. világháború és az azt követő Trianon, már beteljesítette ezt a célkitűzést... De mégis, nagyon sok egyszerű ember életébe került addig is mindenféle, első sorban pénzügyi és kereskedelmi és az azzal összefüggő politikai eseménysorozat. De, lehetetlenség, hogy a saját hősi halottaink előtt ne tisztelegjünk, és ne emlékezzünk meg arról, hogy a saját nemzetünk fiai az életüket áldozták a nagy politikai játszmákban. Lehetetlenség, hogy ne kerüljenek haza Itáliából a hősi halott fiaink a pincék mélyéről, akik az I. világháborúban életüket adták ezért a hazáért. És, életüket adták fiaink az 1848-as forradalmi eseményekben is, akik, például Arad ostrománál szolgáltak. Sohasem fogok egyet érteni olyan politikai hatalmasságokkal, akik titkolni akarják előttünk a múltunkat, történelmünket és lejáratni akarják a nemzet fiainak életét, akik, most mindegy milyen küldetéssel, de életüket áldozták és föláldozták őket a hazáért.

 

A vörösborok a hazai művelődésben is érlelődnek

 

A Bordeaux-t világhírűvé tevő szőlőfajtákból, cabernet franc-ból, cabernet sauvignonból és merlot-ból készült magyar és külföldi borok várják a Nagy Bordói Kóstoló látogatóit, akik hetven pincészet 150 borát ízlelhetik meg szombaton a Corinthia Budapest Hotelben. Az egyik szervező, Harsányi Dávid elmondta, ez a három fajta megfelelő termőhelyen és évjáratban mély, karakteres, borokat ad. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

 
- A rendezvényen nagy számban képviseltetik magukat a termelők is, Villányból, Szekszárdról, Egerből, a Balaton környékéről, a Mátrából, Sopronból, az Alföldről, valamint Erdélyből, a Felvidékről, Szlavóniából, Dalmáciából. Fontos-e, hogy a jövőben Ruszt, Fertőmeggyes és más burgenlandi helység is bekapcsolódjon a vörös borokról kialakult kép színesítésébe?
 
- Ezeken a területeken már ma is nagy számban készülnek kiváló vörösborok, de – hiába vagyunk közel – alig ismerjük őket. Azzal, hogy többet tudunk meg a szomszédos országok vidékeiről, a saját fogyasztóként ismereteinket, tapasztalatainkat szélesíthetjük. Ami pedig szakmai szempontból nagyon fontos: sok esetben tanulhatunk tőlük. Elég Franz Weninger kékfrankosaira gondolni.
Bordeaux persze mindig reflektorfényben volt és ott is marad, de a Felvidék, vagy például az Európa legfontosabb borászati képzéséért felelős ruszti Osztrák Borakadémia környékének megismerése magyarként szinte kötelességünk. Egyébként Ruszt legújabb nemzetközi ösztöndíjának hallgatói Wachauban és Kamptalban tanulnak és gyakorlatoznak a vörösborokról – ez sem véletlen, ez is igazolja, hogy kiváló területekről, magas szakmai színvonalról van szó.

   
- Mesterkurzuson keresik a választ arra, hogyan adható vissza az újvilági stílus egy francia- vagy olaszországi pincészetben. Ha erre megtalálják a feleletet, az hogyan emelheti Eger, Villány, Szekszárd, Sopron elismertségét a vörösboros világban?
 

- A mesterkurzus előadója, Szendei Gergő szerint a magyar borászok kevésbé nyitottak a modern biotechnológiára, mint a nyugat-európai kollégáik. Magyarország az új technológiák szempontjából konzervatív, bizonyos dolgok nehezebben kerülnek be hozzánk. Ilyenek például a biotechnológia, vagy a természettudatos szemlélet. Egy ilyen mesterkurzus talán közelebb hozhatja hozzájuk az MTKI által kínált megoldásokat, vagy legalább elindíthat egyfajta szakmai párbeszédet.Ugyanakkor ez a kurzus elsősorban nem a szakmának, hanem a fogyasztóknak szól. 

A mesterkurzuson megnézzük, hogy fogyasztóként milyen különbségeket vehetünk észre a különböző technológiával készült borokon. Megtanuljuk, miért fontos egy borban a sav, az milyen formában jelenhet meg és mi mindenre utalhat – végső soron ez akkor lesz segítségünkre, amikor egy jó bort szeretnénk kiválasztani a boltban.
 
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Nagy bordói kóstoló hogyan segíti elő, hogy a borközönségben istudatosuljon: a sauvignon, a franc, a merlot eleven színekkel látja el azt a bortérséget is, ahol a költő már 400 éve megírta: Jó borokkal töltett aranyos pohárok járjanak mi közöttünk?
 
- Villány már felismerte, hogy a cabernet franc-ban van legnagyobb ereje, ez jelentheti számára a kitörési lehetőséget. Villány – a külföldön is ismertnek számító magyar vörösboros vidék –felsorakozott e mögé a világfajta mögé, a borkészítésre vonatkozó szigorú minőségi szabályokat, illetve profi marketinget épített fel Villányi Franc név alatt. Ez éppen annyira szól nekünk és rólunk, magyarokról, mint a külföldi megjelenésről.
De ugyanezek a világfajták a magyar szőlőfajtáknak is támaszai. Nem egyszer a legjobb szekszárdi vagy egri bikavérek jelentős részét is ezek adják, ezek kerekítik ki a kékfrankost és a kadarkát – fontos tehát, hogy jól ismerjük őket. A világ legnépszerűbb kékszőlő fajtáinak ismerete, illetve a világ egyik legkeresettebb vörösbor házasításának, a bordói házasításoknak ismerete az európai kultúra és az alapműveltség része.

 

 

 

Az idegenek rendszergazdaként tevékenykednek

Néhány kutató több évtizede foglalkozik az ufók vizsgálatával, nem elvakult hit miatt, vagy kitűnni akarás végett, hanem szeretnék a létezés lényegét megérteni, helyünket az univerzumban körvonalazni.
Van, aki elsősorban a lélekvándorlás folyamataival foglalkozik, s feltárulkoztak előtte olyan események is, amelyek révén az idegenek
tevékenysége jobban érthetővé vált. Éles Istvánnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2015. november 22.
 
- Kolumbus partot érése után leigázás várt Amerikai őslakóira. Egy ufonauta-inváziónak lehetne-e más kimenetele?
 
- A földönkívüliek – és itt több fajról is beszélhetünk -  nem az utóbbi időkben fedezték fel Földünket, gyakorlatilag a Naprendszerünk létezése óta jelen lehetnek. A földi élet megteremtése, a növény- és állatvilág, és magának az embernek a betelepítése is nekik köszönhető. Alapvetően két fő faj - a magas intelligenciával rendelkező - hüllők és az emberi faj tevékenysége alakította a bolygónk életét, és ma is az ő felügyeletük alatt vagyunk. Sok esetben tapasztalható az úgynevezett kis szürke nagy szemű lények jelenléte is, azonban ez a faj mind a két nagy nemzettség szolgálatában áll, (mondjuk úgy, hogy velük végeztetik el a piszkos munkákat). Tehát nem beszélhetünk várható invázióról, inkább az okozhat problémát, ha a két fő faj közötti viszonylag békés kapcsolat megváltozik. 
 
- A fénysebesség elérésekor egy tárgy a végtelenségig megnyúlna - sugallja a relativitáselmélet. Márpedig más 
naprendszerekbőljött ufonauták vélhetően a fénynél is gyorsabban közlekednek. Kicselezték a relativitástörvényt?
 
- A földönkívüliek, illetve az ufók közlekedése nem feltétlenül a fénysebességgel kell történnie, ebben a témakörben már tudományos szakemberek is próbáltak megoldást találni. Ennek volt köszönhető néhány érdekes elmélet, mint a féreglyukak, térhajlítás, húrelmélet, s a többi. Valójában nem tudni, hogyan közlekednek, az bizonyosnak tűnik, hogy nem utazzák végig a csillagok között az utat, hanem valamilyen teleportálás történik, az elindulást követően rövidesen már egyből egy másik helyen vannak. “Szállnak, mint a gondolat.”
 
Az ufonauták miért rejtik el jelenlétüket a Földön, miért nem lépnek a nyilvánosság elé?
- A földönkívülieknek az a dolguk, hogy a bolygók felszínén élők életeseményeinek programját, mind egyéni, mind kollektívan társadalmi szinten felügyeljék,
ebbe beletartozik a lélekvándorlás folyamatának ellenőrzése is. Mint “rendszergazdák” biztosítaniuk kell a bolygón zajló folyamatok megvalósulását.
Alapvetően két alkalommal játszanak nyilvános szerepet, először az emberek kezdeti betelepítése alkalmával, ezeket sikerült feltárni a legősibb, első életek eseményeinek feltárása kapcsán (a meditációs időutazások alkalmával), illetve majd akkor lépnek megint színre, amikor a földi életkörülmények megrosszabbodnak és az embereket más bolygókra kell áttelepíteni.
 
Közjót legyűrő magánérdek a földbirtok-politikában
Civilek a közelmúltban az állami földek kiárusítása ellen tiltakozó nyilatkozatot juttattak el a kormányhoz. Leszögezték: az állami földek tulajdonosaiként nem járulnak hozzá azok eladásához. A nyilatkozat egyik első aláírója  Ángyán József egyetemi tanár, az MTA doktora, a második Orbán kormányban  2010-2012 között a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
 
- Tanár úr, a hírek szerint a Kormány augusztus 27-i döntése alapján több százezer hektár állami föld - Ön szerint a Nemzeti Vidékstratégia által előirányozottal és nemzeti érdekeinkkel ellentétesen – a közeljövőben magántulajdonba kerül. Konkrét nevek említése nélkül hogyan világítaná meg a mozzanat lényegét, és miért ellenzi azt?
 
- Ezzel a kormánydöntéssel, az állami földek „értékesítésével” súlyos határkőhöz érkezett az ország vezetése. - Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor egyenesen azt mondanám, hogy most már közös nemzeti vagyonunk stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű maradékának, a közös földvagyonunknak szemérmetlen, erkölcstelen szétrablása, a közjó helyett a magánérdekek durva érvényesítése következik tudatos állami, kormányzati asszisztenciával és a közvélemény megtévesztésével. A lépés ráadásul az Alaptörvénybe ütközik. Az alaptörvény a földet, a vizet, a természeti kincseinket közös nemzeti örökségünknek minősíti, alkotmányos védelemben részesíti, azaz ezek minden magyar ember egyenlő arányú tulajdonát képezik. A földforgalmi törvény ezért arra jogosítja fel csupán a Kormányt, hogy hasznosítsa ezt a területet, ám földprivatizációra nem ad felhatalmazást. A magánvagyonok - erkölcsi gátak nélküli - gyarapításának persze a „legegyszerűbb” módja a közösségek által felhalmozott értékek, a nemzeti vagyon megrablása és a közös kasszák kifosztása. Véleményem szerint ez a most tervezett akció sem más, mint a közösség kormány által végrehajtott, alkotmányellenes, trükkös megrablásával megvalósuló zsákmányszerzés. Számomra ez önmagában is egy félfeudális, hűbéri birtokadományozó, korrupt rendszer kiépülését és annak gátlástalanságát jelzi, ami ellen felelős értelmiségiként és magyar polgárként nem lehet nem szót emelni. A kormányzati kommunikáció persze egészen másról szól, ezért ahhoz, hogy megértsük a döntés ilyen szigorú minősítését és egyértelmű elutasítását, ahhoz nemcsak annak tartalmával és hivatalos indoklásával, hanem annak hátterével is foglalkoznunk kell.
Mit is tartalmaz a döntés? 350-400 ezer hektár állami kézben lévő szántót, legelőt illetve gyümölcsöst és halastavakat kívánnak privatizálni nélkülünk, a tényleges tulajdonosok felhatalmazása nélkül. Ez mintegy 75-80%-a a jelenleg bérbe adott, tehát eddig is gazdálkodásra használt, állami kezelésű mezőgazdasági területeknek. Mindezt minimális –2,5 százalékos – kamatterhű, a jelenlegi földbérleti díjakat nem meghaladó törlesztő részletű, 20 éves futamidejű, közpénzekből finanszírozott, a földhöz kötődő hazai és európai támogatásokból bőven fedezhető hitelre, azaz gyakorlatilag ingyen. Erre a lépésre szakmai, gazdasági vagy egyéb észérvek aligha hozhatók fel. Nézzünk néhány hivatalos indokot és azok cáfolatát!
Félrevezető és véleményem szerint a közvélemény megtévesztését szolgálja az az indok, hogy a kormány a külföldiektől igyekszik ily módon megvédeni a magyar földet, hiszen senki, még az Európai Unió sem kényszeríthetné arra az államot, hogy eladja a közös nemzeti tulajdonunk részét képező földjeinket, ha ez nem áll szándékában. Ha azt feltételezzük, hogy az állam jó gazda módjára a rábízott vagyont a közjó érdekében használja, akkor közös földvagyonunk nála van a legnagyobb biztonságban, és végveszélybe éppen akkor kerül, ha a spekuláns tőke szerzi meg azt. Ráadásul az eladással az állam elveszíti azt az erőforrását, amellyel stratégiájának megfelelően befolyásolhatná a földhasználati és birtokszerkezetet. Nem véletlenül szerepel az a - 2012-ben még kormányhatározattal megerősített - Nemzeti Vidékstratégiában, hogy az állam nem elad, hanem – történeti alkotmányunk szellemében - vásárol földet, amit folyamatosan az általa kedvezményezett helyben lakó, gazdálkodó családoknak illetve az un. „Demográfiai földprogram” keretében a letelepedést, gazdálkodást továbbá két vagy több gyermek világrahozatalát és felnevelését vállaló fiatal pároknak ad kedvező feltételekkel hosszú távú bérletre. Ezzel a befolyása a folyamatokra megmaradhat, sőt növekedhet, a ténylegesen gazdálkodni akaró családok számára pedig megteremti a biztonságos, kiszámítható gazdálkodás feltételeit.
 
- Az Ön elemzése szerint az állami földek többségét jelenleg bérlő vállalkozások részvényesei, vezetői és rokonaik, természetes személyként, „földművesként” fogják saját jogon azokat megszerezni. Mire alapozza ezt a prognózist, és ez milyen veszélyeket rejthet? 
 
- Az állami földbérletek tapasztalatai, tényei alapján azt kell mondanom, hogy a kormányzati kommunikáció ellenére minden bizonnyal nem a Nemzeti Vidékstratégia által előirányzott fiatal párok vagy helyben élő, gazdálkodó családok, hanem nagy valószínűséggel a spekuláns tőke ”politika-közeli” képviselői lesznek a kedvezményezettek.  Ez nagyon egyszerűen megoldhatónak tűnik, hiszen – bár jogi személyek, cégek illetve jogi személyiségű társaságok termőföld tulajdonjogát ma közvetlenül nem szerezhetik meg, ám – az állami földeket jelenleg zömében bérlő vállalkozások tulajdonosai, részvényesei, vezetői, alkalmazottai és rokonaik természetes személyként, „földművesként”, saját jogon 300-300 hektárt tulajdonolhatnak. Így egy kiterjedt család vagy érdekeltség tagjai együtt – a földügyi szabályozásban családon vagy érdekeltségen belüli összeszámítási kötelezettség és így közös birtokmaximum nem lévén – a háttérben a tőkeerős vállalatcsoporttal jelentős területekhez juthatnak.  A kormány által tervezett nyilvános árverés, licitálás esetén velük szemben a ténylegesen helyben élő, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak, a hivatalosan mintegy 103 ezerre taksált potenciális vevőnek, „földművesnek” vajmi kevés esélye marad a földvásárlásra. Ezt követően a nyertesek a most már saját tulajdonú földjeiket bérbe adhatják saját cégeiknek. Ráadásul a földforgalmi törvény – nem jogvégzet laikusok elől jól elrejtett rendelkezései – szerint, ha egy cég saját tulajdonosaitól vagy azok rokonaitól illetve legalább 3 éve foglalkoztatott alkalmazottaitól bérli a területet, még csak bejelentési kötelezettsége sincs, az hatósági jóváhagyáshoz nem kötött földhasználatnak minősül, és nem számít be a birtok méretébe, vagyis az így használt területtel meghaladható az 1200 hektáros törvényi birtokmaximum. (Nem mellesleg ezzel az eljárással formálisan eltűntethetők a nagybirtokok, és nem érik el azt az 1200 hektáros méretet, ami felett elvonnák tőlük a területalapú támogatásokat. Mindezt betetézi, hogy állat ma szinte csak e nagybirtokok szakosított iparszerű telepein található, így a Kormány által bejelentett – a korábbiakhoz képest csaknem 2,5 szeresére emelt – állattenyésztési támogatások 75-90 %-a is e nagy cégkonglomerátumokhoz kerül.)
És hogy miért baj az így növekvő gazdasági és birtokkoncentráció?  Először is az egyre kevesebb számú ám egyre nagyobb méretű tőkés nagybirtok, élelmiszergazdasági konglomerátum egyre súlyosabb monopolhelyzetet teremt az élelmiszerpiacon, vészesen növelve a társadalom élelmezési és élelmiszerbiztonsági kiszolgáltatottságát. A tömegtermelő nagybirtok iparszerű, természetellenes, monokultúrás gazdálkodási rendszere csak időlegesen és nagy mennyiségű fosszilis energia (műtrágya, növényvédő vegyszer, üzemanyag) felhasználásával tartható fenn, ami súlyosan veszélyezteti a természeti környezetet, vízbázisainkat, talajainkat és az élővilágot, azok rendszereit. Szermaradványokkal potenciálisan terhelt termékeinek fogyasztása növekvő humán-egészségügyi kockázatokkal is jár. Ráadásul a nagybirtokok területegységre vetítve nálunk már ma is csupán negyedannyi embernek adnak munkát és megélhetést, mint az európai családi léptékű kicsik és közepesek. A tőkebefektetői érdekek kizárólagos érvényesítése jegyében éppen azért növelik a birtokméreteket, mert így fajlagosan kevesebb embert kell foglalkoztatni, kisebb lehet az élőmunka költsége. A birtokkoncentrációt növelő földprivatizáció megvalósulása ily módon még katasztrofálisabb munkanélküliséget okozhat vidéken, amelynek kezelését az államra, finanszírozását a közös kasszánkra terhelik. A lépés hasznait tehát a spekuláns, befektetői tőke szedi, kárait pedig a társadalom egésze viseli. Ez a vidéki térségek – állam által eszközök, erőforrások híján már alig befolyásolható – kiürüléséhez, a helyi közösségek felbomlásához, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásához, a föld pár tucat „integrátor” oligarcha és azok gazdasági társaságai, akár 15-20 magyar „regionális multi” kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez, azaz a dél-amerikai modell megvalósulásához vezet. A vidék ezen az úton a nagy tőkebefektető társaságok gazdasági expanziójának alapanyag-termelő „hátsó udvarává” válik, ami a város sorsát is megpecsételi. Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa végső soron teljes összeomlással fenyeget, és Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni.
 
- Az európai Balassi-folyamat megerősödése adhat-e szellemi segítséget ahhoz, hogy a hazai agrártársadalom egyszerre intelligensen és bátran lépjen föl saját érdekeiért, akár nemzetközi, akár állami bürokráciák vagy gazdasági érdekcsoportok ellen?
 
- Az emberi társadalmak legfontosabb és legszámosabb – egyben közösségeik megtartásában legnagyobb szerepet játszó – értékei, természeti környezete és kultúrája nem piaci kategóriába tartoznak, mégis mint hogyha ezeken a megtartó értékeken egyre inkább átgázolni látszanának a spekuláns tőkeérdekek. Ferenc pápától Kortenig sokakkal egyetértve magam is azt vallom, hogy ha abban a „modern kétpártiságban”, amelyben egyik oldalon a tőkeérdekek, a másikon pedig a természet és az emberi közösségek értékei és érdekei állnak, utóbbiak alul maradnak, az az emberi civilizáció végét jelentheti. Ennek különösen akkor nagy az esélye, ha az állam, amelyet a közösségek éppen azért hoztak létre és tartanak fenn közpénzekből, hogy megvédje ezeket az értékeket és kordában tartsa a hontalan tőke zsákmányszerző mozgását, nos ha ez az állam, a közösségek állama átáll a tőke oldalára.
Magam azt látom, és nekem a fenti lépések is azt jelzik, hogy velünk éppen ez történik. Ebből számomra az következik, hogy ha meg akarunk maradni, akkor vissza kell szereznünk a közösségek államát, vissza kell helyezni erkölcsi talapzatára, és ismét a közjó valamint közös emberi értékeink védelme szolgálatába kell állítanunk. Minden olyan törekvés tehát, ami az alapfeladatáról megfeledkező állam helyett is közös értékeink feltárását, vállalását, felmutatását, védelmét és gyarapítását, az ezeket megtartó közösségek erősítését tűzi célul maga elé, egyfajta missziós, jövőnket alapozó feladatot lát el a tőke által globalizált világban. A hazai tradícióinknak és az európai – kis/közepes családi gazdaságokra és azok összefogására, szövetkezésére alapuló – agrármodellnek megfelelő fejlődés lehet egyedül a záloga megmaradásunknak. Ez képes egyedül vidéki közösségeinket és a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkat, tradicionális agrikultúránkat megőrizni és gyarapítani, egyúttal vidéken munkát, megélhetést és tisztes jövedelmet biztosítani, továbbá az egyre inkább nemzetbiztonsági jelentőségűvé váló élelmezési, élelmiszer- és környezetbiztonságot az egész társadalom számára garantálni. Nem kell tehát különösebben hangsúlyozni, hogy az úgynevezett „Balassi folyamat”, azaz a társadalmak belső értékkeresése, a saját kultúra örömteli és bátor vállalása, az ezeket hordozó közösségek megerősítése és kapcsolataik építése a végveszélybe került és apátiába süllyedt agrártársadalmat is segítheti abban, hogy saját – ám az egész társadalmat szolgáló – étékei és érdekei védelmében bátran lépjen fel, és forduljon szembe a mindenen átgázoló tőkeérdekekkel.  Bárcsak a saját állama is segítségére lenne ebben!
 
2015. augusztus